| ÚTMUTATÓ KERESÉS AZ ADATLAPOK KÖZÖTT TOPLISTÁK GRAFIKONOK | ||
ÚTMUTATÓTisztelt Látogató! Honlapunkkal a Transparency International célkitűzéseit, a tisztességes piaci magatartást, a tiszta versenyt, az átláthatóság növelését, a versenytörvény tiszteletben tartását kívánjuk erősíteni. Ennek érdekében létrehoztunk egy adatbázist, amely a Gazdasági Versenyhivatal döntései, és az ezek nyomán indított bírósági eljárások során született ítéletek több szempontú keresését teszi lehetővé. A honlap újdonsága, hogy az adatbázis révén bárki számára könnyen azonosíthatók a jogsértést elkövető üzleti szereplők, átláthatóvá válnak a kiszabott szankciók, feltérképezhetők a kockázatos üzleti szektorok és cégek. A rendszer segítségével nyomon követő, hogy egy-egy cég milyen típusú visszaélésekben volt érintett 2006 óta, adott ügyben milyen döntések születtek, a Gazdasági Versenyhivatal döntését követően hogyan járt el a bíróság, amennyiben eljárt, milyen szankciókat szabtak ki az egyes szektorokban. Az adatbázis a 2006. január 1. és 2008. október 1. közti időszak vonatkozó adatait tartalmazza, de célunk a folyamatos frissítés. Az egyszerűbb áttekinthetőség kedvéért az ügyek kimenetelét három fő kategóriára osztottuk: jogsértés történt/nem történt jogsértés/egyéb. Az egyéb kategóriába tartozik minden olyan ügy, amelyben ugyan jogsértést nem állapítottak meg, ugyanakkor a cégek nem tanúsítottak tisztességes piaci magatartást. Leírás a rendszerről A honlapra látogatók tájékozódását és a keresést három menüponttal kívántuk könnyebbé tenni: Keresés az adatlapok között, Toplisták és Grafikonok. A Keresés menüpont alatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) verseny-felügyeleti eljárása során hozott döntései, illetve a hivatal döntéséhez kapcsolódóan a bíróságok ítéletei közti keresésre van lehetőség. A keresés több szempont és a különböző szempontok kombinációja alapján is történhet:
Keresni lehet továbbá a dokumentum száma szerint. Mivel egy ügyhöz több dokumentum is tartozhat, a dokumentumszám egy ügyön belül különböző eljáró szervek (pl. GVH, Legfelsőbb Bíróság) által hozott döntés megjelölésére szolgál, pl. 27/2006/15 a GVH által hozott határozat esetén. Az ügynév szerinti keresés abban az esetben indokolt, ha közismert, a médiában valamilyen névvel illetett ügyről van szó. Az adatbázis jelenleg a 2006. január 1. és 2008. október 1. közötti időintervallumban hozott döntéseket tartalmazza. Az eljáró szerv, ügytípusok, szektorok, az ügy kimenetele menüpontoknál a legördülő listák lehetőséget kínálnak különböző opciók közüli választásra. Az ügytípusok listája a versenytörvény egyes paragrafusaiban felsorolt tiltott magatartások rövid megnevezéseit sorolja fel (pl. fogyasztók megtévesztése, hatósági ár stb.) Végül szűkíthető a keresés az alapján, hogy az ügyben kiszabtak bírságot, vagy az ügyben volt utóvizsgálat vagy sem. A részletes lista választása esetén már a tételek listázásakor látható, hogy melyik cég vagy cégek ellen történt az eljárás, milyen tiltott magatartás miatt indult, illetve, hogy mi az eljárás kimenetele. A tételek listázásakor megjelenő táblázatban további rendezési módokra van lehetőség. Kérhető az ügyszám, dokumentumszám, dátum, illetve kiszabott bírság szerinti csökkenő vagy növekvő sorba rendezés, vagy az eljáró szerv szerinti listázás. Az ügyszámra kattintva előjön az ügy adatlapja, amely tartalmazza az ügy hivatali eljárás során kapott számát, az eljáró szerv megnevezését, a döntés időpontját, stb. Innen, a döntés szövege menüpontra kattintva elolvasható az ügyben született döntés teljes szövege. A Toplisták menüpont alatt, a fent megjelölt időintervallumot átfogva, három szempont szerint állítottunk fel rangsort: egyrészt a jogsértés elkövetésének gyakorisága és a kiszabott bírság nagysága szerint a cégeket rangsoroltuk, másrészt a cégek jogsértéseinek arányában felállítottuk az egyes szektorok negatív ranglistáját. A Grafikonok menüpont alatt a feldolgozott adatokból nyert ábrákkal tettük plasztikusabbá a tisztességes piaci magatartás helyzetét, a versenytörvény érvényesülésének vizsgálatát Magyarországon. Tekintettel arra, hogy többszintű döntéshozatalról van szó, a keresés során mindig az elérhető utolsó dokumentumban foglalt adatok jelennek meg. A lezárt ügyeket, ahol nincs helye további fellebbezésnek, a rendszer jelzi. A Gazdasági Versenyhivatal gyakran végez utóvizsgálatot annak céljából, hogy ellenőrizze, az előírt kötelezettséget a cégek teljesítették-e. Az utóvizsgálatok tehát nem egy felsőbb döntéshozatali fórumot jelentenek. A keresés során eldönthetjük, hogy egy-egy témával kapcsolatban az utóvizsgálatokat is szeretnénk-e látni. Hasznos böngészést kívánunk! |
||
|